Hírek

2025-11-05

Idén először vett részt iskolánk a Medve Matek Go őszi versenyén, ahol diákjaink kitűnően szerepeltek. Összesen öt, háromfős csapat képviselte iskolánkat a megmérettetésen.

A verseny során a tanulók logikai feladatokat oldottak meg, és együtt gondolkodva bizonyították matematikai tudásukat. Mindenközben mozogtak is, hiszen a Széchenyi ligetben a telefonjuk lokációja alapján kellett megtalálniuk azokat a pontokat, ahol a feladatokat megkapták.
Minden csapat gyémánt vagy arany minősítést szerzett, ami nagyszerű eredmény! A sikeres szereplésért a diákok oklevelet és egy kis édességet vehettek át jutalmul. Büszkék vagyunk minden résztvevőre, és bízunk benne, hogy jövőre is hasonló lelkesedéssel vágnak majd neki a versenynek!

  • Nagymedve kategória (9-10. osztály)

    Kovács Károly
    Lakatos Fruzsina
    Kiss Lajos Dominik

    Darabos Áron
    Frühstück János
    Mile Attila

 

  • Jegesmedve kategória (11-12. osztály)

    Marton-Dobosi Bétuel
    Tóth Levente
    Fodor János

    Koczán János
    Kovalovszki András
    Jasik József

    Balla Kristóf
    Andrási Ármin
    Cserenyecz Alexander