Hírek

2024-03-18

Időnként különleges diákok is megfordulnak a kollégiumban. Még emlékszünk Zsóri Dánielre, aki az Előre Labdarúgó Akadémia tagjaként két évet töltött nálunk, majd Debrecenbe igazolt, immár profi játékosként.

Dani azután, élete első NBI-es mérkőzésén, ráadásul a Fradi ellen győztes gólt ollózott a ferencvárosiak kapujába. A szépségdíjas találatáért a nemzetköz labdarúgó szövetségtől (FIFA) kiérdemelte az év gólját jelentő Puskás-díjat. Az elismerést, akkor Torinóban vehette át, mások mellett Christiano Ronaldó társaságában.
Nos, ha nem is ekkor siker, de valami ismét alakul a kollégiumban, mert a Trefortban erősáramú elektrotechnikus szakon kilencedikes Tóth Lajos is sikert, sikerre halmozott az elmúlt napokban. A fiatalember két hete Monoron országos bajnok lett a korosztályos ifjúsági, fiú és 65 kilogramm alatti  taekwon-do kategóriában.
Alig pár nappal később pedig a Békéscsabán rendezett Diákolimpián pedig, immár kick-bokszban, két kategóriában is a dobogó legtetejére állhatott. 
Az ifjú tehetségnek az utóbbi sikerek mellett már van nemzetközileg is jegyzett teljesítménye is, hiszen a két hazai siker mellett tavaly nyáron a törökországi Európa Bajnokságon, szintén kick-boxban harmadik helyezést ért el.
Lajos igazi sportember. Hiszen már óvodás kora óta sportol, sőt a taekwon-do és a kick-boksz mellett újabban már a boxolásban is jeleskedik. A sport meglehetősen leterheli, hiszen a Battonyai Barátság SE sportolójaként hetente háromszor Békéscsabán edz, majd a hétvégén Battonyán is. Nem mellékes ugyanakkor, hogy dacára a komoly elfoglaltságoknak, igen jó eredményeket is fel tud mutatni a tanulmányi előmenetelét illetően.